Életrajz

Dr. Bednarik Anasztázia (DLA) Vácott működő orgonaművész. 1964-ben született a szlovákiai Kassán. Orgonatanulmányait édesapja keze alatt kezdte 11 éves korában, zongoratanulmányaival párhuzamosan, majd Gergely Ferenc és Kárpáti József növendéke volt. 1978—82 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, majd a Zeneakadémia orgona szakán tanult, végig Lehotka Gábor tanítványaként. 1987-ben szerezte meg orgonaművészi és szakközépiskolai orgona és zeneelmélet tanári oklevelét, kiváló minősítéssel. Részt vett Milan Slechta és David Titterington mesterkurzusain. 1983-ban a budapesti Liszt versenyen Kodály-különdíjat, 1988-ban ugyanott IV. díjat nyert.

1987 óta Vácott tanít orgonát a Zeneiskolában, majd az 1988-ban alapított Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában is, ahol 1995-től 2010-ig igazgatóhelyettes volt, majd az intézmény vezetője lett. 2013 szeptemberétől a váci Bartók Béla Zeneiskola igazgatója, majd 2014-től az összevont Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője. A váci Ferences templom orgonistája 1993-tól, a budapesti Harmat Artúr Központi Kántorképző tanára 1989-től, illetve a MALEZI Karnagyképző tanára volt annak megszűnéséig. 2012 őszétől az Apor Vilmos Katolikus Főiskoln tanít, 2021. őszétől főiskolai tanári beosztásban. A kántor szak szakfelelőse.

Az MMA Zeneművészeti Tagozatának nem akadémikus köztestületi tagja. Tagja az Országos Magyar Cecília Egyesületnek és a Magyar Händel Társaságnak. 2011-től felkerült az Országos Szakmai Szakértői, illetve az Országos Szakmai Vizsgaelnöki listára. Mesterpedagógus, közoktatási minősítési és tanfelügyeleti szakértőként is dolgozik.

Vác város zenei életében vállalt aktív szerepe mellett sokfelé koncertezett az ország területén. Rendszeresen működik együtt különböző kórusokkal országszerte. A váci Székesegyház Szent Cecília Kórusának állandó orgonistája. Rendszeresen dolgozik a Carmine Celebrat Kórussal. Hazai koncerteken kívül több országban is szerepelt.

1993-ban Neufeld Anna alapítványi művészeti díjat, 1998-ban pedig Váci Katedra pedagógiai kitüntetést kapott. 2009-ben megkapta Vác Város művészeti díját.

2004, 2007 és 2010-ben a Zeneiskolák Országos Orgonaversenyének, 2011-ben a kiskunlacházai I. Zeneiskolai orgonaversenyének zsűritagja.

2007 novemberében szerezte meg doktori fokozatát Summa cum laude minősítéssel a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Disszertációját Pikéthy Tibor orgonaműveiről írta, nagysikerű mester-doktori védéskoncertjét a budapesti Művészetek Palotájának orgonáján adta.

2012-ben a Musica Mundi mesterkurzus tanára.

Több hangfelvétele készült: Orgonamuzsika (2004); A barokk orgonamuzsika gyöngyszemei (2005); 30 éves a váci Zeneiskola orgonája (2006); Doktori orgonahangverseny (2008); Karácsony a váci Ferences templomban (2008); Romantikus orgonaművek a budapesti domonkos templomban (2008); Liszt művek a balatonboglári BKM-orgonán (2011);Bach: Orgonaművek (2014).Több kamarazenei felvételen is közreműködött orgona- és csembalójátékával.